beszólás

Két leszbikus pár egy szeptemberi keddi napon a Rudas fürdőt választotta programja helyszínének . A török fürdő részen, az egyik pár egymás ölében ült, a másik a szemközti 40 fokos vízben, egymás mellett. Beszélgetésünk során, a párom adott egy puszit a homlokomra, erre a mellettünk levő, egyébként meztelen 30-40 év körül nő nem tudta szó nélkül hagyni, így oda ordított, hogy ennek nem itt van a helye.

Párom természetesen nem hagyta ennyiben, így visszaszolt, hogy mi van, homofób vagy? Erre az érintett nő az úszómester segítséget kérte és oda irányította a másik, egymás ölében ülő…

Úgy egy hónapja történt a volt munkahelyemen, hogy kitudódott a másságom. Egy kisebb társaság a cégen belül terjeszteni kezdte rólam, hogy meleg vagyok és transznemű. Egy nap munka után történt, hogy nem sokkal azután, hogy a buszmegállóba értem, utolért egy társaság.

Hangosan üvöltve, hogy na ez az, aki szereti, ha jól s... ba....k? Körbeálltak és üvöltöttek rám, fütyültek, lökdöstek. Az ordibálás a buszon is folytatódott végig, mert oda is utánam jöttek. Ez Ferencvárosban, a Táblás utcában történt. Másnap felmondtam, mert nem volt más választásom.

Budapesten a Margit hídnál 2021 augusztusában a barátnőimmel kézen fogva mentünk haza. Semmi különös nem volt, nagyon nevettünk valamin, amikor egy férfi ránk üvöltött, hogy rohadt buzik.

Párommal sétáltam kézen fogva a Deák téren egy késő délutáni napon. Ahogy átmentünk a zebrán, egy huszonéves srác jött velünk szemben, majd ahogy közel ért minden megvetéssel a tekintetében odakiabálta: "Ti tényleg burnyákok vagytok!? Gratulálok!". Majd ment tovább.

Nekünk alig volt időnk felfogni, hogy mi történt, nekünk szólt-e, de igen.

Buli után hajnalban a párommal sétáltunk haza. Útközben megálltunk a Wesselényi utca sarkán található török étteremnél egy gyrosra. Amikor leültünk a barátom a számra adott egy puszit, majd az egyik dolgozó néhány perc múlva odajött hozzánk, hogy "ne ott csókolózzunk, mert ugyan őt nem zavarja, de a többi vendéget igen, úgyhogy ne csókolózzunk..."

Valóban volt még két vendégük egy másik asztalnál, háttal nekünk. Nyilván őket nagyon zavarta.

Az eset Újpesten történt, a Bródy Imre Gimnáziumban. Amikor bementem a napközis táborba, akkor elkezdtek a hátam mögött rólam beszélni, hogy én egy „mocskos buzi" vagyok ezután a tábortársam beszélt velük, hogy hagyjanak engem békén.

Megvárták, amíg 15:30 lesz, ugyanis a tábortársam ekkor hagyja el a tábor területét. Azután a táborban elkezdték ordítani, hogy egy buzi vagyok, és ha megtalálnak, akkor megvernek. Persze ezután nagyon aggódni kezdtem. Úgyhogy mindezek után haza mentem azonnal és otthon elmondtam. A fiú és a lány tesóm is azt mondta, hogy igazuk van, a buzikat írtani…

2012. novemberétől jártam egy, a Miskolci Munkaügyi Központ által támogatott szakmai tanfolyamra. 2013. áprilisában Miskolcon a Fő utca térkövezésén vettem részt, mint szakmai gyakorlat.

Az egyik "kolléga" a nyílt utcán hangosan megjegyezte, hogy vigyázzatok, mert ez a gyerek nagy homokos, miközben rám mutatott. Egy pasival él párkapcsolatban évek óta, tette hozzá. Azóta minden munkatársam ezzel élcelődik hogy igaz, hogy meleg vagy? Milyen a fasz végébe beleülni?, satöbbi. Hiába szóltam a tanfolyam szervezőnek, hogy emiatt nem szívesen dolgozok ezekkel az emberekkel, annyit kért,…

2012. október közepén történt, hogy hajnalban egy buli után egy lánnyal, akivel aznap este ismerkedtem meg, együtt indultunk haza. Az Üllői út egyik tömött éjszakai megállójánál egy nagyobb darab férfi ordibálni kezdett velünk, majd mivel elmentünk mellette, utánunk: "Fogadjunk, hogy nem voltatok még férfival! Meg is mondom miért - azért, mert ti buzik vagytok!"
Tényleg mind a ketten leszbikusok vagyunk, és bár másból nem is hiszem, de valamit tényleg észrevehetett az ordibáló férfi, mivel aznap este közel kerültünk egymáshoz - igaz, nem mentünk kézen fogva, csak sétáltunk egymás…

Pár hónapja történt az eset. Egy népszerű kávézóban szerettem volna a partneremmel ebédelni.

A felszolgáló elég hamar nekiállt kommentálni a pultosnak másságunkat, pedig nem voltunk feltűnőek. Szerencsére a pult mögött álló hölgy nem osztotta a pincér nézeteit, ettől függetlenül az tovább folytatta. Emiatt inkább a teraszon fogyasztottuk el az ételt és hamarosan távoztunk is. Nemrégiben jártam arra és kiderült, az említett srác már nem dolgozik ott. Remélem a főnöke is hamar felismerte, hogy egy melegbarát kávézóban nem ilyen embert kéne alkalmaznia.

Éppen a metró lejáratához mentem le egy barátnőmmel, ahol a biztonsági szolgálati emberei dolgoznak. Megnézték a bérletemet és mentem tovább, de hallottam, hogy utánam kiabálnak, hogy "köcsög". Nyilvánosan tették mindenki előtt és még mutogattak is, majd még egyszer utánam kiabáltak, hogy köcsög. Visszamentem, hogy tisztázzam, milyen jogon merik megsérteni az én személyiségemet mindenki előtt? Felelősségre vontam, majd jeleztem nekik, hogy most mivel ennyire sértettnek érzem magam emiatt, megyek a panaszirodába és jegyzőkönyvezek, hogy legyen nyoma. Ott a panaszirodában jelezték, hogy nem…

Oldalak