verekedés

2019.május 25.-én 17 óra körül óbudai otthonunkból szerettünk volna elmenni egy kis délutáni programra a városba, mire a szomszéd kijött részegen és a folyosón tárolt kerékpárunk miatt belénk kötött, amelyet meg is rongált, mert állítólag nem fér el tőle. Az összeszólalkozás után kezet emelt rám és a barátnőmre, akit többször megütött, a falhoz vágta, melynek következtében kb. 5 cm hatalmas pukli lett a fején és a fülében lévő fültágító körül füle felszakadt, vérzett. Rendőrségi intézkedés a helyszínen nem volt, mindössze a jegyzőkönyvet vették fel és közölték, hogy előreláthatólag 8 napon…

Az egész abban az évben kezdődött, amikor felvállaltam, hogy lány szeretnék lenni. Amíg nem kezdtem el változni, nem foglalkozott vele senki, azonban miután egyre nőiesebb lettem és sminkeltem magam, megvert az egyik osztálytársam szilveszterkor.

Azóta pár haverjával verbálisan piszkálnak és sok más ember a suliból is beszólogat, durva módon. Azóta megint meglökdöstek és fenyegettek, hogy megvernek, néha telefonon is zaklatnak. Egy hónapja nem vagyok iskolában ezért, szerencsére az orvosom igazol. Amint a történet az igazgató tudomására jutott azt "javasolta" (inkább kijelentette…

Egy buli után sétáltam a buszhoz egy barátommal. Fogyasztottunk alkoholt, de nem voltunk becsípve. A Deák Ferenc téren sétáltunk át, közben a hetero barátommal a melegekről beszélgettünk - kíváncsi volt, én készséggel válaszoltam neki kérdéseire. Elsétáltunk egy pad mellett, ahol hét, 20-30 év közti férfi ivott. Hallottuk, hogy valaki olyanokat ordibál a hátunk mögött, hogy "hülye buzik".

Épp hátra akartam fordulni, hogy megnézzem kinek ordítanak és kik, amikor valaki fejbe csapott. A szemüvegem a földre esett, lehajoltam érte, ekkor oldalba és hátba rúgtak, én a földre estem. Ott…