munkahely

2012. novemberétől jártam egy, a Miskolci Munkaügyi Központ által támogatott szakmai tanfolyamra. 2013. áprilisában Miskolcon a Fő utca térkövezésén vettem részt, mint szakmai gyakorlat.

Az egyik "kolléga" a nyílt utcán hangosan megjegyezte, hogy vigyázzatok, mert ez a gyerek nagy homokos, miközben rám mutatott. Egy pasival él párkapcsolatban évek óta, tette hozzá. Azóta minden munkatársam ezzel élcelődik hogy igaz, hogy meleg vagy? Milyen a fasz végébe beleülni?, satöbbi. Hiába szóltam a tanfolyam szervezőnek, hogy emiatt nem szívesen dolgozok ezekkel az emberekkel, annyit kért,…

A beküldő beszámolója alapján egy hajdúböszörményi iskola igazgatója írásos nyilatkozatot kért arról, hogy a jóban lévő férfikollégák között nem történt szexuális jellegű cselekmény, amikor egyik iskolából a másikba utaztak kocsival. A zongoratanár kollégájuk azt feltételezte, hogy a hátba veregetés, a kézfogás mind munkahelyi szexuális zaklatás.

Kértem a munkaköri áthelyezésemet a cégen belül, egy könnyebb munkakörbe, mivel a hormonkezelés miatt (MtF) a jelenlegi munkaköröm nem tudnám elvégezni. Ehhez a cég pozitívan is állt, de érdemi változás nem történt, közben az üzemorvos a HRT és a szakvéleményeim alapján női teherbírású munkára alkalmasnak minősitett. Ismételten kértem a vezetőségtől az áthelyezésemet, mivel fizikailag kezdtem leépülni a hormonkezelés hatására, ezt a munkahely megtagadta és az igazgató azt üzente, hogy a munkát anno "férfinak biztosították és nem nőnek", holott maga a munkakör is koedukált, a szerződés sem…

2017. március 10-én, reggel 7:40 óra körül munkába menet találkoztam a kolléganőmmel, aki a fiával volt. Köszöntünk, majd én tovább indultam a munkahelyemre. Reggelizés közben, nagyjából 08:10 és 08:15 óra között a kolléganőm tett egy olyan kijelentést, hogy a fia látta rajtam, hogy homoszexuális vagyok és ezért megtartja a 3 lépés távolságot.

Az ebédlőben, ahol reggeliztünk, értelmi fogyatékos felnőttek voltak, akik szintén reggeliztek. A munkahelyem egy értelmi fogyatékosok napközi otthona, ahol az ellátottakat gondozzuk, tanítjuk, és előttük soha nem szoktunk magánéleti…

2012 novemberétől járok egy a Miskolci Munkaügyi Központ által támogatott szakmai tanfolyamra. Április óta egy miskolci utca térkövezésén veszek részt szakmai gyakorlat részeként.

Egy alkalommal az egyik „kolléga” a nyílt utcán hangosan megjegyezte, hogy „vigyázzatok, mert ez a gyerek nagy homokos!”, és közben rám mutatott. Aztán még hozzátett: „Egy pasival él párkapcsolatban évek óta!” Azóta minden munkatársam azon élcelődik, hogy „igaz-e hogy meleg vagyok”, hogy „milyen a fa** végébe beleülni”, és más ehhez hasonlók.

Hiába szóltam a tanfolyam szervezőnek, hogy emiatt nem…

Egy bankban dolgoztam akkoriban. Az egyik kolléganőm a napi feladatvégzés során káromkodni, szidalmazni kezdett, mivel úgy gondolta, hogy a munkámat nem megfelelően látom el. A gond csak az volt, hogy azt gondolta a kolléganő, hogy nem vagyok a közelben, de a megjegyzéseit éppen hallottam, mögötte álltam, csak ő nem vette észre. Amikor szóvá tettem, hogy a stílusa nem megfelelő, heves szóváltás keletkezett. A kolléganő a nemi hovatartozásomra, identitásomra utaló megjegyzéseket tett és a végén egy nagyon heves és indulatos veszekedés alakult ki, tettlegesség nélkül.

A kolléganő a…