utca

Budapesten a 4-es, 6-os villamos vonalán tartottunk hazafelé kézenfogva a párommal, amikor elsétáltunk egy bár mellett a Király és Wesselényi utcai megállók között. A teraszon ültek páran, és amikor elhaladtunk mellettük, beszóltak nekünk. Mi nem akartunk problémát, ezért szó nélkül tovább haladtunk, majd átmentünk a Wesselényi utcai villamosmegállóba, hogy villamosra szálljunk.

Sajnos a villamos nem jött, ők pedig utánunk jöttek. Körbezártak minket. Az egyikőjük telefonját a kezében tartva vagy videóra vette az eseményeket, vagy csak annak reflektorjával világított. Míg a másik…

2010. június 13-án történt, Kecskeméten, 21 óra körül, esti szürkület idején. Az Irinyi utca és az Akadémia körút sarkánál keltem át a zebrán, és a szembe jövő srác beszólt: "Köcsög buzi." Erre én csak annyival reagáltam: "Paraszt."

Átértem minden gond nélkül a túloldalra, és a Forradalom utcában levő általános iskola felé tartottam. Hallottam, hogy valaki rohan utánam. Megfordultam, és az a gyerek volt az, aki beszólt a zebrán előtte egy perccel, és már repült, azonnal rúgott... A földre kerültem, rúgdosott, közben kiabálta, hogy "mocskos buzi".

Miután felkeltem, szédültem…

Még március 25-én az esti órákban (11 - éjfél körül) sétáltam a körúton a Nyugati Pályaudvartól a Király utca irányába, éppen smst olvastam, amikor arra lettem figyelmes, hogy két huszonéves fiatalember hangoskodva jön velem szemben a járdán. Az egyik láthatóan részegen azt ismételgette kiabálva: "Hol van mindenki?" Nem foglalkoztam velük, gondoltam elsétálok mellettük.

De a következő pillanatban a kiabáló srác egy láblendítéssel hasba rúgott, majd ment tovább. A társa mondta neki, hogy "te hülye, ez egy lány", de az ment tovább, talán még valamit kiabált, nem értettem. A társa…