"és akkor majd kigyógyulhat ebből a ragályból"

A gyakorikerdesek.hu-n próbáltam tájékozódni a melegséggel kapcsolatban, mert nagyon kevés információ jut csak el hozzám, és minden morzsájára kíváncsi vagyok. Persze, az én hibám, hogy ezzel az oldallal próbálkoztam, amikor köztudottan nem túl magas színvonalon is folynak ott beszélgetések, de ettől függetlenül már sokszor találtam okos megoldást a problémáimra az ottani kommenteket böngészve.

Sajnos a melegséggel, biszexualitással kapcsolatos topikokban undorító stílusú, megvető, megsemmisítő kommenteket is találni jó számmal, ami engem nagyon kiábrándított. Voltak, akik tényleg segítőkészen reagáltak egy-egy kérdező problémáira, de egyszerűen nem lehetett olyan topikot találni, ahol ne lett volna legalább egy ember, aki elkezdett utálkozni. A legfelháborítóbban rosszul informált válasz az volt, amikor egy fiú megkérdezte, hogyan múlhatna el a melegsége, és valaki hosszasan ecsetelte neki, hogyan kellene minden kapcsolatot megszakítania meleg ismerőseivel, és felhagynia az olyan jellegű tv-sorozatok és filmek nézésével, amikben szó van a melegségről, és akkor majd kigyógyulhat ebből a ragályból, ami csak azért alakul ki egyre több emberben, mert ez folyik mindenhonnan...

Ezt az oldalt bárki megtekintheti, és semmilyen szűrő nincsen arra nézve, hogy milyen gyűlölködő megjegyzéseket kaphat az ember az arcába, ha feltesz egy jóhiszemű kérdést...

Hozzászólások