"megtartja a 3 lépés távolságot"

2017. március 10-én, reggel 7:40 óra körül munkába menet találkoztam a kolléganőmmel, aki a fiával volt. Köszöntünk, majd én tovább indultam a munkahelyemre. Reggelizés közben, nagyjából 08:10 és 08:15 óra között a kolléganőm tett egy olyan kijelentést, hogy a fia látta rajtam, hogy homoszexuális vagyok és ezért megtartja a 3 lépés távolságot.

Az ebédlőben, ahol reggeliztünk, értelmi fogyatékos felnőttek voltak, akik szintén reggeliztek. A munkahelyem egy értelmi fogyatékosok napközi otthona, ahol az ellátottakat gondozzuk, tanítjuk, és előttük soha nem szoktunk magánéleti dolgokról beszélni. A munkahelyemen, ahol 2011 óta dolgozom soha nem ért semmilyen hátrányos megkülönböztetés, minden kollégám, és a feletteseim is tudják, hogy meleg vagyok.

Hozzászólások