"az arcán látszott is az ütés helye"
Az incidens a 2014-es Pride előtt történt, ahová két barátommal és az ő ismerőseikkel érkeztem. Szerettünk volna mihamarabb bejutni az Alkotmány utcába, a kordonok által védett területre, de a rendőrök hosszasan várattak arra hivatkozva, hogy nincsenek jelen azok a biztonsági személyek, akik átvizsgálhatnának és beengedhetnének minket. Emiatt egy szűk utcában kellett várakoznunk, ahol 15-20 fős ellentüntető csapat volt jelen a felvonulni készülőktől néhány méterre, ők folyamatosan üvöltöztek, beszólogattak.
A csapatunk úgy döntött, jobb lenne arrébb vonulni, hátha a következő kapun bejuthatunk. A két beengedési pont között sétálva arra lettem figyelmes, hogy az ellentüntetők közül 5-6 fő futva jön utánunk. Azonnal próbáltam megállni, beleolvadni a környezetbe, mert reméltem, hogy nem miattam jönnek és békén hagynak. Engem valóban nem bántottak, csak elfutottak mellettem, hiszen a célpont nem én voltam, hanem azok a férfi ismerősök, akik színes hajjal vagy egyéb színes ruhadarabokban jelentek meg. Részünkről egyébként senkinek sem volt hiányos az öltözete, nem volt nálunk zászló vagy provokatív tábla. Amikor láttam, hogy az ellentábor eléri az ismerőseimet, visszafutottam a legközelebbi rendőrhöz (talán 20-30 méterre állhatott), és szóltam neki, hogy legyen kedves intézkedjen, mert a dolog kezd tettlegességig fajulni. A fiatal rendőr értetlenkedni kezdett, hogy ugyan, hol, ő nem lát semmit, amikor pedig mutattam, hogy a következő saroknál történik az eset, akkor azon kezdett gondolkozni, hogy az most mégis milyen utca, honnan kellene tudnia, és hogyan jelentse a kollégának a walkie-talkieján. Azt az utat, amit én néhány másodperc alatt megtettem futva, ő nem vállalta be, a helyéről nem mozdult. Jobbnak láttam visszaindulni és megkeresni a két barátomat. Ők mondták el, hogy az ismerőseiket (akik ekkorra elszakadtak a csoportunktól) bántalmazták az ellentüntetők. Nem tudom, pontosan hány embert és hány ütés ért, a bántalmazottak közül később csak eggyel találkoztam. Ő annyit mondott, hogy behúztak neki egyet, az arcán látszott is az ütés helye.
A rendezvény alatt és után úgy éreztem, megfelelően volt biztosítva az esemény, de teljesen abszurd volt az a 15-20 perc, ami a beengedésünkig eltelt. Úgy tűnt, hogy a kordonon belül és a szinte minden sarkon ácsorgó rendőrök csak dísznek voltak ott, nem tettek semmit azért, hogy a két oldal ne találkozzon, nem reagáltak semmi a becsületsértő és gyűlöletkeltő kiabálásra, nem figyeltek arra, hogy az ellentüntetők csak hangoskodnak-e, vagy tesznek is valamit, és még azután sem cselekedett senki, hogy direkt, azonnal jelentettem, hogy egy kisebb csoport rátámadott néhány felvonulóra. És mindez azért is történhetett meg, mert a kordonon belül álló rendőrök a felvonulók biztonságára hivatkozva egyszerűen nem engedtek be.