Diszkrimináció

Az eset 2016 nyarán történt. Barátommal betértünk a Stifler Bárba, ahol elhúzódtunk egy olyan helyre, ahol nem zavarnak minket a meccsnézők. Két sört rendeltünk, majd a pultos szólt, hogy buziknak ma zárva vannak és nekiállt a tömeg kántálni, hogy buzik menjetek haza, majd kizavartak minket.

2012 novemberétől járok egy a Miskolci Munkaügyi Központ által támogatott szakmai tanfolyamra. Április óta egy miskolci utca térkövezésén veszek részt szakmai gyakorlat részeként.

Egy alkalommal az egyik „kolléga” a nyílt utcán hangosan megjegyezte, hogy „vigyázzatok, mert ez a gyerek nagy homokos!”, és közben rám mutatott. Aztán még hozzátett: „Egy pasival él párkapcsolatban évek óta!” Azóta minden munkatársam azon élcelődik, hogy „igaz-e hogy meleg vagyok”, hogy „milyen a fa** végébe beleülni”, és más ehhez hasonlók.

Hiába szóltam a tanfolyam szervezőnek, hogy emiatt nem…

Egy bankban dolgoztam akkoriban. Az egyik kolléganőm a napi feladatvégzés során káromkodni, szidalmazni kezdett, mivel úgy gondolta, hogy a munkámat nem megfelelően látom el. A gond csak az volt, hogy azt gondolta a kolléganő, hogy nem vagyok a közelben, de a megjegyzéseit éppen hallottam, mögötte álltam, csak ő nem vette észre. Amikor szóvá tettem, hogy a stílusa nem megfelelő, heves szóváltás keletkezett. A kolléganő a nemi hovatartozásomra, identitásomra utaló megjegyzéseket tett és a végén egy nagyon heves és indulatos veszekedés alakult ki, tettlegesség nélkül.

A kolléganő a…

Három éve történt velem az alábbi eset: Hat éve jártam már egy tánciskolába, amikor egyik nap az iskola vezetőedzője azzal fogadott, melegségem miatt nem látnak többé szívesen az iskolában. A dolog előzménye az volt, hogy aktivistaként részt vettem a melegfelvonulás szervezésében, elindultam egy meleg szépségversenyen is. Ezek kapcsán több televíziós csatornának, újságnak is interjút adtam. Ez indította el a lavinát. Az augusztusi beiratkozást közvetlenül megelőzően a tánciskola vezetőedzője közölte velem: „inkább be se iratkozzam, az aberrált életvitelem rossz fényt vetne az iskolára”. A…

Oldalak