Leszbikus vagyok, három éve élek párkapcsolatban barátnőmmel. Korábbi házasságomból két kislányom született, akiket jelenleg sajnos a volt férjem nevel. Ez év szeptembere óta zajlik a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt benyújtott per, jelenleg a harmadik tárgyalás előtt tartunk. Kapcsolatunk kezdete óta vagyunk kitéve a kedvesemmel együtt a kirekesztő viselkedés változatos formáinak a volt férjem és jelenlegi élettársa részéről, ami egyre inkább elmérgesíti a viszonyt, önértékelésem teljesen aláássa a folytonos megaláztatás. A lányaimnak gyakran mondanak valótlan dolgokat, engem lebuziznak, a kedvesemre próbálták rásütni, hogy pedofil a szexuális irányultsága miatt.

Nemrégiben történt, hogy egy iskolai rendezvényen való részvételtől szó szerint eltiltott bennünket a volt férjem jelenlegi élettársa, aki nem mellesleg családgondozóként dolgozik a helyi családsegítő központban, valamint ő a gyermekvédelmi felelős a városban. A következő szavakkal üzentek a kislányom révén: „Ha buzi anyád és az a másik buzi be meri tenni a lábát az iskolába, akkor Te (Kislányom) nem járhatsz többet dob órára, kiveszlek az óráról. Vegyék tudomásul, hogy az az én területem, ott nekik semmi keresnivalójuk nincs és, ha ott buzifelvonulás lesz megnézhetik magukat ők is.” A volt férjem sem kímél ebből a szempontból, rendszeresen és hangosan használja rám a buzi jelzőt az utcán, a járókelők és a gyerekeink előtt. Legutóbb, az eset napján a következőket mondta: „El ne képzeld már, hogy majd két buzi pinanyalónak ítélik a gyerekeket. Itt a család még egyelőre egy nőből és egy férfiból és a gyerekeikből állnak, ti meg csak buzik vagytok.”

A helyi szervekkel (rendőrség, gyámhatóság, családsegítő központ) napi kapcsolatban áll a volt férjem élettársa a munkája kapcsán, így segítséget ugyan korábban próbáltam kérni, de zárt ajtókat és rosszalló pillantásokat kaptam csak, segítséget nem. Egy alkalommal, mikor a gyámhatóságon várakoztam a folyosóról hallottam, hogy az előadó telefonon felhívta a volt férjem élettársát, és elmondta neki, hogy ott várok az ajtóban „ez már megint itt van” véleménnyel.